Májusban érkezik az Angry Birds a Facebookra is!
Az Angry Birds semmi újdonságot nem tartalmaz, maga az alapötlet is ezeréves, és millió hasonló játékban láttuk már.
Az Angry Birds semmi újdonságot nem tartalmaz, maga az alapötlet is ezeréves, és millió hasonló játékban láttuk már.
A mobilvilág vállalatait tömörítő szervezet, a GSM Association minden évben kiosztja a Global Mobile Awards díjakat. Ebben az évben a legjobb iPhone-alkalmazás az Apple alkalmazásboltjának toplistáját sokáig vezető játék, az Angry Birds lett.
Az újdonságok mellett elsősorban a frusztráció uralta a San Franciscóban pénteken véget ért játékfejlesztői konferenciát, amelyen a világ vezető fejlesztői arra keresték a választ, hogy merre tart a játékpiac és mi lehet a következő nagy siker.
Bár sokan arra számítottak, hogy a Microsoft és a Nokia együttműködésének árnyékában zajlik majd az idei Mobile World Congress (MWC) szakvásár, ehelyett azonban a Google Android operációs rendszere állt a figyelem középpontjában. Az Apple pedig úgy is képes volt díjakat nyerni, hogy nem vett részt a kiállításon.
A finn Rovio Mobile nevét egy évvel ezelőtt szinte még senki sem ismerte, mára azonban a legnagyobbak közé küzdötték...